Jó, hogy itt voltál

kr uszodaNem fogad látogatókat az uszoda sem.

Jó, hogy itt vagy - fogad a Sportcentrum felé vezető út kereszteződésében az óriásplakát hétről hétre. Itt, a Teleki Blanka út sarkán még hívogat a létesítmény, a kapuk azonban már zárva vannak.

Megelőzés, biztonság, egészség - ezek most fontosabbak, így március 16-ától a Sportcentrum is bezárt a látogatók előtt, s nem látogatható a Deák téri uszoda sem. Gál Csaba, a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. ügyvezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az uszodákat minden látogató előtt bezárták, sem a lakossági úszók, sem a sportolók nem látogathatják a létesítményeket.

- Így járunk el helyesen - mondta Gál Csaba -, így tudunk felelősséggel viseltetni a vendégeink iránt. Mi mindent szeretnénk megtenni annak érdekében, hogy semmilyen fertőzést ne kapjon el senki és annak ellenére, hogy folyamatosan fertőtlenítettük a létesítményeinket - az uszodát kifejezetten -, de be kell, hogy lássuk, hogy ez az egészségügyi helyzet olyan fokozatba jutott, hogy minden megelőző intézkedést meg kell, hogy tegyünk.

- Mi lesz az ott dolgozókkal?

- Egy részük dolgozik tovább, hiszen az uszoda vizét mindkét uszodában karban kell tartani, az uszodagépészetet működtetni kell. Az úszómesterek, pénztárosok hétfőn és kedden még dolgoztak, az úszómesterek még egyszer fertőtlenítették az uszodatereket, medencéket. Őket szerdától szabadságra engedjük, a többi dolgozónk jelentős része a továbbiakban is dolgozni fog, hiszen a Sportcentrumot működtetni kell, akire nem lesz szükség, el fogjuk engedni szabadságra.

- Sokaknak ad otthont a Sportcentrum, egyesületeknek, csoportoknak. Ők látogathatják-e a létesítményeket?

- Az a döntés született, hogy egyelőre a Sportcentrum bezárja kapuit, ez is egy megelőző intézkedés. Tudom, hogy nagyon sokan lesznek, akik nem értenek ezzel egyet, de higgyék el, hogy most olyan a helyzet, hogy ezeket a lépéseket meg kell tenni. Arra kell törekednie mindenkinek, hogy a lehető legkevesebbet találkozzunk közösségben, bárhol üti fel a fejét a vírus, akkor ne tudjuk továbbadni ismerőseinknek, barátainknak, csapattársainknak. Meg kell érteni, hogy minden a megelőzést szolgálja, a saját egészségünk érdekében történik.

Fodor Petra