Viszik a vitaminokat, veszik a gyógyszereket

kr gyogyszer 1Mindenképp kivárom a sorom - mondta Theisz István.

Napok óta kígyózó sorok állnak a gyógyszertárak előtt. Vitamin utánpótlásért mennek és kiváltják a rendszeresen szedett gyógyszereiket, akár előre több havi adagot is. Legalább félórát kell várni, mire sorra kerül valaki, de mindenki türelmesen teszi ezt, betartva a szabályokat, egymástól egyméteres távolságra állnak. A patikákba csak annyi embert engednek be, amennyit egyszerre ki tudnak szolgálni, így elkerülik a tömeget.

- Húsz perce állok sorban itt a Remény patikánál, előtte a Tisza gyógyszertárban próbálkoztam, ott körülbelül 15-en voltak előttem, de egyszer csak kiírták, hogy 20 percet várjunk, mert fertőtlenítenek, utána indul a kiszolgálás, úgyhogy inkább visszajöttem ide a Szent István úti patikába. Háromhavi gyógyszerem van felírva e-receptre, úgyhogy mindenképpen kivárom a soromat, ha három órát is kell itt ácsorognom, hiszen már ma este be kell venni a gyógyszeremet - mondja a türelmesen várakozó Theisz István.

A gyógyszereket nem kell személyesen felíratni, elég betelefonálni a rendelőbe, ezután felrakják a felhőbe. Most más helyett is kiválthatjuk a gyógyszert a beteg TAJ kártyával és a kiváltó személy igazolványával. Gyógyszerutánpótlás folyamatosan érkezik, de vannak már olyan patikák is az országban, amelyek korlátozták az egyszerre kiváltható 3 hónapra felírt mennyiséget egyhavi adagra, hogy jusson a készletből mindenkinek.