Vigyázzunk egymásra!

kr prevencios 1

Tisztelt Tiszaújvárosiak!

Rendkívüli változások és intézkedések egy rendkívüli helyzetben - röviden így lehet összefoglalni az elmúlt két hét eseményeit. Egy világméretű járvány érte el hazánkat és fenyegeti városunkat is, amely alapjaiban írja felül mindennapjaink megszokott ritmusát.

Aggodalommal figyeljük Európa több nemzetének küzdelmét, olvashatjuk figyelmeztető üzeneteiket: ezt a veszélyt komolyan kell venni addig, amíg nem késő! Összefogás, felelősségvállalás, és hatékony megelőző intézkedések nélkül nagyon súlyos árat fizethetünk, sajnos ezt is láthatjuk a környező országok példáin keresztül.

Mindannyiunk kötelessége, hogy a saját eszközeivel tegyen e járvány megfékezéséért. Tiszaújváros polgármestereként, irányítva a Prevenciós Bizottságot, folyamatosan egyeztetve a cégekkel, szervezetekkel, társadalmi csoportokkal, minden olyan intézkedést megteszek, amelyre jogosult vagyok, és amely meggyőződésem szerint az Önök érdekét szolgálja.

Tisztában vagyok vele, hogy esetenként Önöknek is komoly áldozatokat kell hozni - ezúton is köszönöm, hogy felelős állampolgárként és városlakóként ezt megteszik. Minden embernek más az érzékenysége, van, aki könnyen pánikba esik, és olyan is, aki sérthetetlennek érzi magát, nem hiszi el, hogy vele is baj történhet.

Kérem Önöket, igyekezzenek megtalálni a középutat! Tartsák be azokat a szabályokat és javaslatokat, amelyeket országos és városi szinten megfogalmazunk, vegyék komolyan a veszélyt, önmaguk és családtagjaik, szeretteik érdekében! Ez lehet a megelőzés egyik legfontosabb eszköze!

Gyakran elhangzik, hogy felgyorsult világban élünk, állandó időhiánnyal küszködünk. Most egy új helyzet miatt kénytelenek vagyunk átszervezni az életünket, és ebben sokkal nagyobb szerep jut az egymásra való odafigyelésnek, a gondoskodásnak, fegyelmezett felelősségvállalásnak. Hiszem, hogy - noha nem tudhatjuk, az elkövetkező hetek milyen változásokat hoznak - együttműködve képesek leszünk megbirkózni a járvány okozta krízissel.

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

Dr. Fülöp György
polgármester


Magyarország kormánya március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett ki a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében, pillanatok alatt fordult nagyot a világ, életünk percről percre, napról napra változik.

Március 16-án hétfőn városunkban megalakult a Prevenciós Bizottság, mely Dr. Fülöp György polgármester és Dr. Juhos Szabolcs jegyző elnöklésével kezdte meg működését.

Dr. Kardos András aljegyző felelős a bizottság által hozott döntések jogi hátteréért. Az egészségügyi témákban Pap Zsolt alpolgármester és Nagyné Kántor Judit, a Tiszaújváros Városi Rendelőintézet főigazgatója felel. Molnár István alpolgármester feladata az önkéntes segítők szervezése. A bizottság kommunikációs vezetője Fridrik-Gál Csenge, titkára Bitó Barnabás. Tagjai még Poropatich Péter, a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ, Kósa-Tóth Zoltán, a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ, és Kerékgyártó István, a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. vezetője.

Az egészségügyi ajánlásokat betartva - egy szabad szék távolságot tartva - a bizottság mindennapi üléseinek célja, hogy megóvják a várost a járványügyi helyzet fokozódásától. Minden döntést annak érdekében hoznak meg, hogy az emberéleteket megóvják.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb hírekről, döntésekről a bizottság minden nap sajtótájékoztatót tart, melyeket a www.tiszaujvaros.hu/koronavirus oldalon, a facebook-on Dr. Fülöp György polgármester hivatalos oldalán, a Tisza Televízió és a Tiszaújvárosi Krónika facebook-oldalain tekinthetik meg, valamint 18 órától a Tisza Televízióban, mely online is nézhető: www.tiszatv.hu

Fodor Petra