Koncert a dombon, streetfood a Széchenyi úton

kr mzMátyás Zoltán

Nemzeti ünnepünk március 15-e volt az első, ami elmaradt. A kulturális palettáról aztán sorra törölte a koronavírus-járvány a programokat, színházat, koncertet, kiállítást, szabadtéri rendezvényeket. A veszélyhelyzet végének kihirdetésével a kultúra is nyithat, igaz csak óvatosan, hiszen a művelődésszervezők és az intézmények nem tíz embernek, hanem százas, ezres nagyságrendű tömegeknek, közösségeknek kínálnak programokat. Így van ez békeidőben, most azonban kicsit visszafogottabban kell tervezni. Hogy hogyan, mikor, mit és mennyit, arról Mátyás Zoltánnal, a Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatójával beszélgettünk.

- A járvány időszakában kényszerpihenőre mentek a művelődésszervezők és a könyvtárosok is, miközben sok, már lefixált tiszaújvárosi programot „el kellett engedni”, de már lehet újratervezni.

- Igen, a kollégáimmal úgy tűnik átvészeltük ezt a pandémiás időszakot, voltak természetesen hullámvölgyek és magaslatok is, de próbáltuk azokat a programokat, rendezvényeket online módon visszaidézni, felidézni, amelyek elmaradtak. Nagyon sok volt, és mindegyikért fáj a szívünk, hiszen több városi nagyrendezvény is elmaradt, és mindegyik program, minden esemény a mi gyermekünk. Elmaradt a május elseje, a Tavaszi Fesztivál, a gyereknap, a költészet napja a városi könyvtárban. Ezek mind olyan programok, amin keresztül a szakmaiságunkat is meg lehet mutatni, és nagyon szereti a tiszaújvárosi közönség.

- Pótolhatók ezek? Újrajátszható valamelyik, vagy teljesen újra kell tervezni és szervezni?

- Néhányat egész egyszerűen nem tudunk pótolni és újrajátszani, viszont vannak olyan események, amelyeket lehet többé-kevésbé pótolni. Ilyen például a Tavaszi Fesztivál. Egy olyan párnapos eseménysorozaton gondolkodunk, aminek a munkacíme már megvan „Őszi kulturális napok”, ide tervezzük az elmaradt előadásokat, ez körülbelül november tájékán lenne, többek között azokról a programokról van szó, ami kiesett májusban. Kiesett a színházi előadásunk, amit sikerült egy szeptemberi időpontra áttenni, nevezetesen a Pál utcai fiúk című darabot.

- Hol tartana most a tiszaújvárosi nyár, ha nem fújta volna el a járvány?

- Lenne például múzeumok éjszakája, ami tavaly a Városi Kiállítóterem előtt volt, és idén is így terveztük, de a tájházban, ami idén tízéves, szerettünk volna egy idekapcsolódó programot. A tiszaszederkényi rendezvényekért is fáj a szívünk, a Legyen Szederkény Vendége, és a Nyársparty is elmaradt, bár ez utóbbit lehet, hogy be tudjuk majd pótolni.

- Inkább a saját rendezvényeket, saját fellépőket tudják visszacsempészni, vagy a vendégelőadásokkal is lehet próbálkozni?

- Ez érdekes kérdés, mert a vendégelőadásokat a vírus beköszöntével sikerült visszamondanunk, tehát ez egy vis major helyzet, amiben senkinek nem keletkezett anyagi kára, erkölcsi annál inkább. Amit természetesen számon tartunk, és a következő időszakban elképzelhető, hogy beépíthetjük. Erről beszéltem az előbb, a november eleji művészeti napokra szeretnénk a fesztiválra tervezett koncerteket, színházi előadásokat, pódiumműsort becsempészni, visszahozni.

- Kedvcsinálóként megtudhatunk egyet-kettőt?

- Lesz például egy Gájer Bálint koncert, illetve egy pódiumműsor, ami A csemegepultos naplója, az Orlai produkciótól, amit nagyon régóta vár a színházszerető közönség, de egy nagyobb koncertben is gondolkodunk, ez majd meglátjuk, hogy mi lesz.

- Nézzünk egy ősztől korábbi dátumot, ami egészen közel van már, az augusztus 15., ami egy határvonal a kultúra újranyitásában. Akkor indulhat, előtte semmi?

- Előtte is indulhat, bár a veszélyhelyzet megszűnését követően természetesen nem kaptuk még meg a teljes feloldozást. Augusztus 15-ig az 500 fő alatti rendezvényeket megtarthatjuk, illetve a közönség által használt tereinket megnyithatjuk, mindenféle korlátozás nélkül. Hogy augusztus 15-ét követően mi lesz, erről most igazán nem tudok beszélni, ez majd kormányzati döntés lesz, de persze készülünk augusztus 20-ára. Augusztus 15-éig a már említett szolgáltatásokat, rendezvényeket megtarthatjuk, ezen belül nagyszerű dolog és nagyon örülünk neki, hogy például a könyvtári szolgáltatásokat teljes körűen meg tudtuk nyitni. Ott három hete részleges nyitva tartást kezdeményeztünk, de már lehet jönni a könyvtárba.

- A művészeti csoportok el tudtak már indulni, dolgozhatnak-e bent a Derkóban, vagy a Tiszaszederkényi Művelődési Házban?

- Megjelent a rendelet, elindulnak a művészeti csoportjaink. Egy művészeti csoportvezetői értekezletet tartottunk és azon átbeszéltük azokat a nyári próbákat, nyári napköziket, amiket ők egyébként is terveztek erre az évre 100%-os kihasználtsággal, és terveik szerint el is indítják.

- Sokak egyik kedvenc rendezvénye a Nyáresti korzó, kint a szabadban. Ez lesz idén?

- Lesz. Nem csak a Nyáresti korzó, hanem lesz egy olyan eseményünk, ami Újra miénk a tér címen fut. Ez egy országos kezdeményezés, amit a Magyar Fúvósszenei és Mazsorett Szövetség indított, a programjuk szerint a mazsorett csoportok és fúvószenekarok egy meghatározott időpontban, pontosan július 5-én, vasárnap a délutáni órákban egy teret elfoglalnak, és négy-öt koreográfiát bemutatnak, tulajdonképpen életjelet adnak magukról a járvány után. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű kezdeményezés, amihez Tiszaújváros is csatlakozik. A Nyáresti korzó mellett július elején a Barcsay téren koncertezik egy pánsíp művész, augusztus elején pedig egy zenekar érkezik hozzánk, az Agyagbanda, akik különleges helyszínen, a szánkózó domb tetején fognak fellépni. Július 25-ére is nagyon készülünk, egy teljesen más típusú, más jellegű eseménnyel, amikor egy gasztro napot szervezünk, egy streetfood programot. A helyszín a Derkovits előtti Széchenyi úton lesz, amit szeretnénk vendéglátósokkal „megtölteni”, akik bemutatnák, hogy kik ők, és persze kóstolók is lesznek majd. Meghívunk vendéglátósokat, kávézókat, fagyizókat, süteményeseket és egy-két látványelemmel bővítve, mini kulturális programokat is kínálnánk. Itt kanyarodok vissza az 500 főre, hiszen ennél a programnál már nagyon óvatosan kell fogalmaznunk, és nagyon óvatosan kell lépkednünk előre, mert be kell tartanunk az ötszázas korlátot.

- Mozi lesz-e újra nyáron a Derkóban?

- Sokan kérdezték, hogy a filmszínház indul-e. A helyzet az, hogy igen, megnyitottunk, minden tér használható, egy probléma van, hogy nincs film. A járvány alatt leálltak a nagy gyártók, nem készült film az elmúlt időszakban, tehát nincs olyan közönségfilm, amit be lehetne mutatni. Vannak filmek, persze, de a mozit nálunk egy külső vállalkozó működteti üzleti alapon, a sikerfilmeket, az új filmeket hozza elsősorban, a nagy amerikai filmgyártók viszont még csak most éledeznek.

berta