Kis horgászok nagy napja

kr horgasz 1Tóth Csaba izgatottan várja a mérlegelést.

Hétvége és korán kelés - talán nem épp ideális párosítás, de azok a gyerekek, akik jelentkeztek a Zabos Géza Horgász Egyesület gyermeknapkor elmaradt, és most bepótolt horgászversenyére, másképp gondolták.

Vasárnap korán reggel benépesült a tiszaújvárosi Dísztó környéke, a kis horgászok minden eszközzel felszerelkezve érkeztek. A kicsik kezdték a versenyzést.

- Hat előtt felkeltem, utána már nem tudtam visszaaludni - mondta Tóth Csaba, aki több halat is fogott -, hat után aztán felkeltettem apát, hogy jöjjünk már, de a garázsban még meg kellett szerelni a horgászbotot, úgyhogy csak utána jöttünk. Fogtam kárászt, törpeharcsát, snecit, vörösszárnyú keszeget, dévért, meg egy teknőst - mondta nagy szakértelemmel, ami nem csoda, hisz Csaba rendszeresen horgászik, tavaly meg is nyerte a gyermeknapi versenyt.

A tó lépcsőjén is sorra süllyednek el az apró úszók, s kerülnek a haltartóba a jobbára aprócska halak: snecik, törpeharcsák.

- Még csak egyszer pecáztam - mondta Pólik Bendegúz -, még versenyen sem voltam, de érdekelt, ezért jöttem el. Több halat is fogtam már, nem tudom milyenek, csak a törpeharcsát ismerem.

Pásztor Patrik már rutinos horgász.

- Izgalmas ez a verseny, jó idő is van, szeretek a szabadban is lenni, jó horgászni. Keszeget meg törpeharcsát is fogtam már.

A Zabos Géza Horgász Egyesület a járványügyi helyzet miatt több versenyét is kénytelen volt elhalasztani, így a gyermeknapit is. A megszokott 90-100 fő helyett erre az alkalomra kevesebben jelentkeztek

- A kicsik 28-an, a nagyok 38-an vannak - mondta Kiss Béla, az egyesület elnöke -, biztos megvan az oka, nyaralnak, vagy kiélték magukat a horgász napköziben. Kétszer egyhetes napközit szerveztünk, volt olyan, aki mindkét turnusban részt vett. Egyesületünk tudatosan figyel a gyerekekre, hogy minél többen csatlakozzanak, tanuljanak. Megyei versenyeken is indulnak fiatal tagjaink, egyiküket már országos versenyre is beválogatták. Úgy gondolom, hogy a horgászat a gyerekek számára is nagyon hasznos, nem csak szórakozás, hanem tanulás is, mely során a környezettudatosságra is neveljük őket. A Dísztó Tiszaújváros önkormányzatának kezelésében van, és csak erre az alkalomra, a gyerekeknek rendezett verseny idejére járulnak hozzá a horgászathoz. A város a halgazdálkodó, természetesen az egyesületünk segít ebben, van éves telepítési terv, tehát hal van a tóban, kapitális nagy halak is, és csak a gyerekek horgászhatnak itt. Fontos, hogy etetőanyagot nem lehet használni, csak és kizárólag csalit. Ha az egyesületet nézzük, 10-12 éve még alig ötven gyerek tagunk volt, mára ez négyszáz fősre duzzadt, ami jó irány.

Fodor Petra