Mindig van más választás 1.

kr drog 1Egy idő után mindennapossá válik. (Illusztráció.)

Alkohol, speed, kokain, aztán még több alkohol. Elfojtott problémák, út a kisvárosi életből a nagyvárosi forgatagba, aztán vissza - tökéletes recept az önpusztításra. Péter pokolból pokolba került, sokszor közel a halálhoz. Nagyon nehéz volt elfogadnia, hogy nem ő, hanem az alkohol irányítja az életét, de amikor végül mégis beismerte ezt, onnantól egy új életet kapott.

- A legtöbb tizenéves már általános iskolában kipróbálja az alkoholt. Te mikor ittál először?

- Az iskolában magának való, csendes gyerek voltam, és nehezen barátkoztam. A nyolcadik osztály után Tiszaújvárosból egy teljesen más világba kerültem, Miskolcon kezdtem középiskolába járni. A szüleim akkor már régen elváltak, és évek óta nem beszéltek egymással. Anyunak azt mondtam, megyek a hétvégén apuhoz, apunak azt mondtam, nem tudok elmenni hozzá, így mindenki meg volt nyugodva, én pedig szabad voltam egész hétvégén. Az egész úgy kezdődött, hogy elsőben két osztálytársammal elindultunk bulizni. Ők vettek egy üveg császárkörte nevű borzalmat, és elkezdték iszogatni. Álltunk a buszmegállóban, közeledett a busz, és a félliteres üveg még félig volt. Nem tudtunk mit csinálni, megittam egyben az egészet. A tízperces utazás után, amikor leszálltunk a buszról, nekem már mindenhogy állt a fejem, a kezem, a szemeim, de egyébként nagyon jól éreztem magam, nagyon élveztem a dolgot. Az alkohol teljesen más embert csinált belőlem, megnyílt előttem az egész világ. Közvetlen voltam, ismerkedtem, csajoztam, amit addig soha nem csináltam.

- Hogy kerültek a drogok a képbe?

- Az volt a baj, hogy mindig gyorsan, és sokat ittam, így nagyon hamar kiütöttem magam, egy-két óra alatt filmszakadásig ittam magam. Ekkor mondták a haverjaim, hogy a speed-re sokat lehet inni, úgy, hogy nem üt ki az alkohol. Kipróbáltam, és ez egy teljesen új szintre emelte az egészet. A hétköznapokban egy csendes, magának való gyerek voltam, ültem a szobában, néztem a tévét, hétvégén pedig olyan ember lettem, amilyen egyébként szerettem volna lenni, csak magamtól egyszerűen nem voltam erre képes. Ez végigkísért az egész középiskolai időszakom alatt.

- Iskola után, fiatal felnőttként hogyan alakult az életed?

- Amikor elvégeztem az iskolát, tudatosan egy olyan helyen kezdtem el dolgozni itt Tiszaújvárosban, ahol nagyrészt éjszakai műszakot tudtam vállalni, mert ott nem szondáztattak, csak azt figyelték, hogy meglegyen a termelés. Speed-el meg termeltem rendesen. Nagyon megtetszett ez az életforma, már önálló keresettel rendelkeztem, így hetente többször is elmehettem bulizni. Ezzel viszont nőtt a szerfogyasztás, ami pedig egy költséges dolog. Ezért arra gondoltam, hogy nekivágok a nagyvilágnak, elmegyek Angliába. Mindig azt hallottam, hogy külföldön kolbászból van a kerítés, és mindenki úgy jön haza, hogy degeszre kereste magát. Nem voltak olyan terveim, hogy lakást, vagy autót veszek majd a pénzből, inkább a kalandvágy hajtott. A legnagyobb mozgatórugó pedig az volt, hogy ki akartam szakadni, szabadulni akartam a környezetemből. Huszonnégy éves voltam, még mindig a szüleimmel laktam, és azt számolgattam, ha kiveszek egy albérletet, fizetem a rezsit, akkor nem marad pénz bulira.

- Jót tett a környezetváltás?

- Tíz évet voltam Angliában. Az első évek még tényleg úgy teltek, hogy kerestem a munkát, mentem utána, volt úgy, hogy egyszerre három munkahelyem volt. A vendéglátásban dolgoztam, végigjártam a létrát a mosogatástól kezdve a konyhán keresztül a bárig. Takarékoskodtam, félreraktam a pénzt, ha bármi történik velem, akkor az ott legyen. Ez ment évekig, viszont valami az évek során megváltozott. Nagyon belekerültem a nagyvárosi életbe, forgatagba, és megismerkedtem a kokainnal, amit ott boldog-boldogtalan csinál, nullától száz éves korig. Ezután már tudatosan olyan helyeken kezdtem el dolgozni, olyan bárokban, pubokban, ahol ez nem volt tabu, lehetett csinálni. A vendéglátásban az a lényeg, ha a vendég boldog, akkor mindenki boldog, ha jönnek a vendégek, akkor minden rendben van. Olyan belvárosi, nyüzsgő, tömött helyeket választottam - nem érdekelt, hogy mennyit kell dolgozni, csak mindig legyen vendég, mert akkor mindenki boldog, és akkor így elnézték, hogy én szívok. Mindig jókedvű voltam. Látták rajtam, hogy valami van, de tudták, hogy a Peti ilyen, nagyon jól elvégzi a munkáját, a vendégekkel nagyon kedves, és ez így teljesen jó. Az első hat évben még kordában tudtam tartani magam anyagilag is, emberileg is, nem durván csináltam, heti rendszerességgel. Viszont ahogy teltek az évek, a tízből az utolsó három évem pokoljárás volt. Akkor már vodkával és kokainnal keltem minden nap.

- Mi történt az első hat év után, miért vált mindennapossá a drogozás?

- Volt egy magyarokból álló baráti társaságom, akik kijöttek utánam. Együtt laktunk, együtt buliztunk, volt közösség. Ők az idők során hazaköltöztek. Meg ott Londonban is szétköltöztünk, távol laktunk, már nem annyira tartottuk a kapcsolatot, egyedül maradtam. És hogy kitöltsem az egyedül töltött időt, ittam, szívtam.

- Hogy telt az utolsó három év?

- Akkor már úgy éltem az életemet, hogy nem voltak tartalékaim. Csak hétről hétre, fizetéstől fizetésig éltem, és tudatosodott bennem, hogy a vendéglátásból nem fogok tudni kiszakadni. Kezdett rám nehezedni, hogy egyedül vagyok, a rokonaim otthon vannak Magyarországon, elegem van az egész vendéglátás mókuskerékből, nem lesz családom, és ez így marad. Amiért elkezdtem inni annak idején középiskolában, hogy megnyílok és megnyílik előttem a világ, közvetlen vagyok mindenkivel, az évek során a visszájára fordult. Minél többet ittam, drogoztam, annál befeléfordulóbb lettem. Az utolsó években pedig már nem tudtam elképzelni a hétköznapokat e nélkül. Abban az étteremben, ahol dolgoztam, ittam munka közben, és amikor hazamentem, akkor kezdtem el cuccozni. Bezártam az ajtót, redőnyt le, és ittam, meg csaptam szét magam. Ebben az időszakban már nagyon sok tartozást felhalmoztam. Milliós tartozások dílerek és bankok felé, a végén bujkálnom kellett, mert egyszerűen képtelenség volt törleszteni. Egy pöcegödör lakásban laktam, csak egy matracom meg egy bőröndöm volt, és csak cipőben mertem mászkálni, annyira koszos volt a padló. Kilátástalannak éreztem a helyzetemet. Hajnalban hazagyalogoltam harminc kilométert munkából, mert nem volt pénzem buszra, és próbáltam aludni. Az volt a legrosszabb, amikor elaludtam, mert akkor jöttek a démonok, dőlt rólam a víz. Amikor felkeltem, mindig volt mellettem egy kis bor vagy vodka, azt meghúztam, és vártam tíz percet, mire fel tudtam kelni, és nekiindulni a napnak. A kilencedik évben már azt éreztem, hogy nekem itt talán már egy évem sincs. Végül nagy szülői segítség árán kifizettem a tartozásokat, és hazaköltöztem.

- Ennyi év kokainozás után nagyon kemény lehetett hirtelen abbahagyni.

- A kokainozás megszűnt egyik napról a másikra, mert itthon se pénz, se lehetőség nem volt rá. És tényleg nem számoltam a kemény elvonási tünetekkel. Az első pár hónapban nagyon kemények voltak az éjszakák. Üvöltöttem, ordítottam, csapkodtam, patakokban folyt rólam a víz, rázott a hideg. Aztán az egyik éjszaka felkeltem, kimentem a spájzba, és találtam nyolc-tíz doboz sört. Elkezdtem inni, felmentem a szobámba, elájultam, és végre aludtam. Rájöttem, hogy az alkohol nagyon jó fájdalomcsillapító lesz nekem, amíg az elvonási tünetek tartanak. Innentől kezdve lettem kőkemény alkoholista.

- Igazából csak szert váltottál.

- A kokaint felcseréltem alkoholra, és a függőség megmaradt. Szakmát is váltottam, leraktam a targoncás jogosítványt, logisztikában, raktározásban kezdtem el dolgozni. Nem éjszakás műszak volt, mint a vendéglátásban, azt hittem majd szépen megváltozok. De az lett, hogy körülöttem megváltozott minden, de én magam nem változtam semmit. Nagyon sok hülyeséggel próbálkoztam az ivászataim során. Rájöttem, amikor töményet iszok, akkor nagyon gyorsan kiütöm magam, de ha sört iszok, akkor szinten tudom tartani magam. Így ez egy nagyon vicces időszak volt, mert délután kettőig dolgoztam, fél háromra hazaértem, elkezdtem sörözni, és csak azt vettem észre, hogy reggel négy óra van, és hamarosan menni kell dolgozni. Próbálkoztam ilyenekkel, hogy csak sört ittam, csak bort ittam, csak evés után kezdtem el inni. Volt még egy ilyen agymenős időszakom, amikor úgy gondoltam, hogy gyógynövény alapú piákat kell inni, hiszen a gyógynövényektől majd egészséges leszek. Egészségileg nagyon hazavágott ez a kemény ivászat. Volt egy pár nap ebben a gyógynövényes időszakban, amikor folyamatosan ittam, aztán másfél napig vért hánytam. Elmentem orvoshoz, infúzió, mentő, be a kórházba, belgyógyászat. Egy hétig voltam bent, ment a fogadkozás, hogy én most nagyon megijedtem. Péntek délelőtt tizenegykor kiadták a zárójelentést, és hazaengedtek, fél kettőkor már ájult részegen feküdtem itt a szobában. Két nappal később ébredtem fel a detoxban.

- Elindult a zuhanórepülés.

- A családomnak ez az időszak maga volt a pokol. Ekkor ismerkedtem meg az élettársammal. Viharos volt a kapcsolatunk, voltak olyan időszakok, amikor nem voltunk együtt. Egyik ilyen szétválós alkalommal az volt a szerencsém, hogy akkor éjszaka beszéltünk telefonon, és elmondtam neki, hogy még lemegyek egy üveg italért. Utána próbált hívni, de akkor már nem jelentkeztem, így a rendőrök, mentők jöttek, rám törték az ajtót, és ők találtak meg eszméletlenül. Másnap, amikor kijöttem a detoxból, családi kérésre befeküdtem az addiktológiai osztályra, hogy majd ott kigyógyítanak. Egy hónapot voltam bent, ott is ment a fogadkozás, de talán egy hétig, ha bírtam, aztán minden kezdődött elölről. És ezt megismételtem még háromszor. Bementem, fogadkoztam, újra kezdtem. Nem egyszer törték rám az ajtót. Tébolyda volt, és mégis az motoszkált bennem, hogy igazából én nem akarom abbahagyni az ivást, hanem megoldani akarom. Valahogy úgy kell inni, hogy az jó legyen, hogy ne legyen ilyen baj. Meg kell találni a módját, mert igazából lehet úgy inni, hogy el tudok élni családdal, csak úgy kell innom, és olyanokat kell innom, hogy az mindenkinek jó legyen. Mert azt akartam, az, hogy iszok, ne szúrjon senkinek szemet, ne bántson senkit. Ezt nézze el nekem mindenki - nem cigizek, már nem drogozok, nem kártyázok, nem játékgépezek, sőt, amikor iszok, nem vagyok agresszív, hanem elvagyok, mint a befőtt, nem bántok senkit. Tehát ezt nézze már el nekem mindenki. Én csak ennyit akarok. Ez ment évekig. Az utolsó kórházban töltött hetem után el kellett mennem üzemorvoshoz, ő pedig azt mondta, innentől kezdve csak akkor írja alá, hogy alkalmas vagyok bármiféle munkára, ha pszichiáterhez fogok járni. A pszichiáter pedig egy feltétellel egyezett bele a kezelésbe, ha szedni fogom az Antetil tablettát, amire nem lehet inni, mert nagyon rosszul leszel. El is kezdtem szedni, és volt egy öthónapos időszak, amikor ezt nagyon betartottam. Viszont nézegettem a naptárt, hogy jön a december, ünnepek - hát még az életben szilveszter el nem telt, hogy én ne igyak. Nem szóltam senkinek, hanem tudatosan abbahagytam az Antetilt, megvártam, amíg kiürül a szervezetemből. A karácsony és a szilveszter még jól el is telt, mert óvatosan ittam, viszont januártól megint elkezdődött a zuhanórepülés. A párom megint elköltözött tőlem. És megint az volt a szerencsém, hogy két nap után rám nézett, hogy mi van velem. Akkor talált meg itt a szobában eszméletlenül, kilenc darab félliteres vodkásüveggel körülöttem, amit az alatt a két nap alatt ittam meg, amíg egyedül voltam. Mentők, kórház, sürgősségi, és az intenzíven ébredtem fel. Csövek lógtak ki mindenhonnan, néztem, aztán összeraktam, hogy újra kórházban vagyok. Jött a nővérke, kérdezte tudom-e mi történt - mondtam csak sejtem. Azt mondta, nagyon kemény ivászat után hoztak be, és két-három órán múlt az életem. Ekkor történt valami, ami beszúrt egy tüskét. Másnak lehet, hogy ez jelentéktelen dolog - eljött hozzám a párom, megfogta a kezemet, és azt mondta, hogy amikor nem iszok, akkor nagyon jó velem, de az, hogy iszok, ez így nem élet. Ha még lenne is így gyerekünk, akkor anyja lesz, de apja biztos, hogy nem. Ez a mondat, mint egy vonat, átdübörgött rajtam. A szüleim korán elváltak, hatéves voltam, és csak kéthetente, vagy ritkábban láttam apámat. Mindig hiányzott egy apa az életemből, akivel megbeszélhettem volna dolgokat. Nagyon sok kérdésem lett volna nőkről, az életről, munkáról, mindenről. És amikor a párom ezt kimondta, hogy ha lesz gyerekünk, nem lesz apja, ez bennem nagyon sok mindent megváltoztatott. Én azt mondtam, ha nekem lesz gyerekem, én nagyon jó apja akarok lenni. Foglalkozni vele, ott lenni. De valahogy még ezután sem tudtam abbahagyni az ivást. Attól kezdve viszont már féltem az alkoholtól. (folytatjuk)

Surányi P. Balázs