Sok-sok induló, sok-sok hazai érem

kr tri 1Lehmann egy arany- és három ezüstérmet szerzett. Kovács az ifjúságiak mezőnyében az élen, a férfi abszolút kategóriában a 6. helyen végzett.

A magyar triatlonsport egyik legnagyobb fellegvára, Tiszaújváros sem maradt verseny nélkül a koronavírus-járvány által alaposan megnyirbált szezonban. Az egynaposra szűkült XXIX. Tisza Triatlont szeptember 6-án rendezték meg. A szokott módon magas színvonalú viadalon ezúttal az egyéni versenyeké volt a főszerep.

A házigazda Tiszaújvárosi Triatlon Klub mintegy 800 sportoló nevezését fogadta a nagy múltú erőpróbára, melynek keretében rendezték meg a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságot (MEFOB), a paratriatlon országos bajnokságot, az E.ON utánpótlás ranglistaversenyt és a felnőtt országos ranglistaversenyt. A versenyközpontnak ezúttal is a termálfürdő adott otthont. Az 50 méteres medencében volt az úszás, az udvaron pedig a kerékpáros depó és a célterület.

Legkorábban, 9 órától a legkisebbek az úszásból és futásból álló aquafitt-futamokkal kezdték a versengést, mely a triatlon „előszobáját” jelenti. Ezt követően az újoncoktól a veteránig valamennyi korosztály képviselői bizonyítási lehetőséget kaptak. Az ifjúságiaktól a veteránokig sprinttáv várt a mezőnyre.

A tiszaújvárosi egyesület sportolói közül az első két aranyérmet Bálint Lóránt és Szabolcs Géza érdemelte ki, előbbi a szenior 4-es, míg utóbbi a veterán 1-es korcsoportos férfiak között bizonyult a legjobbnak. A paratriatlon országos bajnokságon Czene Gábor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub új igazolása a PTS4 kategóriában nyert aranyérmet.

Putnóczki javuló formában

Az elit kategóriás versenyzők közül előbb a hölgyek döntötték el a pénzdíjat is érő abszolút helyezések sorsát. A sprinttávból adódóan 750 méter úszás várt a résztvevőkre. A medencéből 9:44 perc elteltével ketten ugrottak ki egyszerre: a még junior korú budaörsi Horváth Karolina Helga és az U23-as korosztályt képviselő, tiszaújvárosi színekben versenyző Putnóczki Dorka.

Ők ketten együtt maradtak a 20 km-es kerékpározás során is, hozzájuk csatlakozott a még ifjúsági Dobi Lili Debrecenből, de 5-6 mp-cel mögöttük depózott a szintén budaörsi Bukovszki Tünde is.

Az 5 kilométeres zárószám első felében Horváth Karolina Helga és Zelinka Gabriella olyan tempót diktált, amit senki más nem bírt. A célba érkezésig Karolina még rá tudott tenni egy lapáttal és magabiztosan szerezte meg az első helyet. A hazaiak junior Európa-bajnoka, az egyre jobb formába lendülő Putnóczki Dorka negyedikként futott be a célba, ami a MEFOB-értékelésben egy ezüstérmet is jelentett számára.

A futás döntött

A nap utolsó futamát jelentő elit férfiak rajtjánál valósággal felforrósodott a medence, olyan elánnal csaptak bele a nyitószámba a résztvevők. A 750 méter teljesítése után a tavalyi győztes Lehmann Bence hagyta el elsőként a medencét, de szorosan a nyomában voltak a többiek is.

A kerékpározásra egy 10 tagú „vonat” állt össze, melyben több ifjúsági, junior és U23-as versenyző is vitézkedett. Ez a csoport egészen a második depózásig együtt maradt.

A strandot elhagyva a veresegyházi Dévay Zsombor, Lehmann Bence és a budaörsi Soós Gergő „elköszönt” a többiektől, jelezvén, hogy ők szeretnének megosztozni az abszolút első három helyen. A táv felénél Dévay már biztosnak tűnő előnyben futott az élen Lehmann előtt. Az utolsó 2,5 kilométeren a helyzet nem változott, ez maradt a célba érkezés sorrendje is.

A harmadik hely Soósnak jutott. Érdekesség, hogy az abszolút top6-ban négyen is a Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolói voltak. Lehmann Bence ezüstérmes lett az egyetemi-főiskolai országos bajnokságon, ugyanitt Sinkó-Uribe Ábel bronzérmet érdemelt ki. A két sportoló Sinkó-Uribe Auréllal kiegészülve csapatban bajnoki címet harcolt ki tanintézetüknek, az egri Eszterházy Károly Egyetemnek.

Eredmények

Női abszolút: 1. Horváth Karolina Helga (Budaörsi Triatlon Klub) 59:25 perc, 2. Zelinka Gabriella (UTE Merida) 59:32, 3. Bukovszki Tünde (Budaörsi TK) 1:00:33 óra, 4. Putnóczki Dorka (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:01:06, 5. Dobi Lili (Debreceni Sportcentrum) 1:01:38, 6. Sárszegi Noémi (Pécsi Sport Nonprofit Zrt.)1:01:57

Elit nők: 3. Putnóczki (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:01:06

MEFOB, női egyéni: 2. Putnóczki (Eszterházy Károly Egyetem)

Ifjúsági kcs., leányok: 11. Berencsi Lili (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:12:42, 12. Kurucz Réka (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1.13:22, ...16. Vágási Vanda (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:17:28

Női felnőtt 3-as kcs. (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 2. Némethné Prill Katalin (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:16:39

Serdülő kcs., leányok (500 m úszás, 12 km kerékpározás, 3 km futás): 9. Bán Lilla (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 41:04, ...15. Hajdu Panna (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 41:52, ...21. Lehmann Sára (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 42:43

Gyermek kcs., leányok (300 m úszás, 8 km kerékpározás, 2 km futás): 12. Filep Zóra (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 28:50

Újonc 2-es kcs., leányok (200 m úszás, 4 km kerékpározás, 1 km futás): 2. Bán Petra (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 16:08, …5. Gál Boglárka (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 16:39, 6. Hajdu Gréta Emma (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 16:46

Újonc 1-es kcs., leányok (50 m úszás, 1 km kerékpározás, 500 m futás): 7. Gál Bíborka (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 7:11, …21.Bene Gréta (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 8:30

Férfi abszolút: 1. Dévay Zsombor (Veresegyház VK) 53:08 perc, 2. Lehmann Bence (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 53:23, 3. Soós Gergő (Budaörsi TK) 53:30, 4. Sinkó-Uribe Ábel (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 54:15, 5. Sinkó-Uribe Aurél (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 54:36, 6. Kovács Gyula (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 54:44

Elit férfiak: 2. Lehmann Bence (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 53:23, …4. Sinkó-Uribe Aurél (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 54:36

MEFOB, férfi egyéni: 2. Lehmann Bence (Eszterházy Károly Egyetem), 3. Sinkó-Uribe Ábel (Eszterházy Károly Egyetem). MEFOB, férfi csapat: 1. Eszterházy Károly Egyetem (Lehmann Bence, Sinkó-Uribe Ábel, Sinkó-Uribe Aurél)

Junior kcs.: 1. Sinkó-Uribe Ábel (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 54:15

Ifjúsági kcs., fiúk: 1. Kovács Gyula (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 54:44, 2. Vágási Zoltán (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 55:26

Férfi felnőtt 2-es kcs.: 3. Balogh Bence (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 59:57

Férfi felnőtt 3-as kcs.: 4. Molnár Péter (HOTE SE-Miskolc) 1:02:13, …10. Németh Ádám (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:12:10, …14. Luts Iván (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:34:34

Felnőtt 4-es kcs., férfiak: 10. Jordán László (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:15:16

Szenior 4-es kcs., férfiak: 1. Bálint Lóránt (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:10:23 óra, ...4. Oláh György (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:22:26

Szenior 2-es kcs., férfiak: 5. Rácz Róbert (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:05:39, ...14. Bán Csaba (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:10:51, …21. Kárpáti Attila (DVTK-Freeriderz SC) 1:14:42

Veterán 1-es kcs., férfiak: 1. Szabolcs Géza (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:15:54

Serdülő kcs., fiúk (500 m úszás, 12 km kerékpározás, 3 km futás): 9. Kiss Marcell (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 38:13 perc

Gyermek cs., fiúk (300 m úszás, 8 km kerékpározás, 2 km futás): 7. Varga Martin (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 26:33

Újonc 2-es kcs., fiúk (200 m úszás, 4 km kerékpározás, 1 km futás): 3. Izsák Csaba (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 16:20

Újonc 1-es kcs., fiúk (50 m úszás, 1 km kerékpározás, 500 m futás): 11. Németh Bence (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 7:25, …23.Molnár Benedek (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 8:00.