Majd, ha fagy, kár lesz, nagy!

kr fagy 1A barackfa virága még tartja magát, ha újabb mínusz jön, lehullik, ami már a fagyás nyoma.

A napsütéses, szeles húsvéthétfő után egy másik évszakra ébredtünk kedd reggel. Sűrű hóesésre, mínuszra és hótakaróra. Sokaknak okozott rosszullétet, fájdalmakat, egyéb tüneteket az „évszakváltás”, a gazdáknak és a hobbikertészeknek viszont komoly fejfájást hozott, sőt mi több bosszúságot, úgy, ahogy tavaly márciusban is.

- Ventillátorral megfújattuk ezt a kajszifát, remélem ez legalább megmarad - meséli a kesznyéteni gazda, Luczi István, aki nagy valószínűséggel már nem számíthat mesés termésre az idén. Egy elektromos ventillátorral mentették a menthetőt, azzal fújták a meleg levegőt a fára, mások pedig füstöltek, hogy túlélhessék a virágba borult növények a fagyot.

- A legtöbben imádkoznak ilyenkor, mások füstölnek, de inkább csak magukban füstölögnek, hiszen, ha ez így folytatódik, az lesz, mint tavaly, elviszi a barackot a mínusz - mondja István. Mértük a hőmérsékletet, éjszaka -3 volt, hajnalban -5, ez már tönkre teheti a termést. Látszik itt a földön a sok lehullott virágszirom, ezek már a fagyás nyomai, bár nincs minden veszve, 2-3 nap múlva fogjuk látni a végét, hogy milyen pusztítást végez a hideg, ha nulla fok fölött marad a hőmérséklet van remény, bár az időjárás-előrejelzés ettől hidegebbet jósol az elkövetkező napokra. Tavaly tavasszal is ez volt, akkor is így fagyott el a termés, ezen az öt kajszifán, mindössze három darab barack termett, se befőtt, se pálinka nem lett belőle. Ha elfagy kevesebb is lesz, meg rosszabb minőségű is a termés, ha egyáltalán lesz.

A kertekben rügyezik az alma-, a cseresznye- és a szilvafa, ezekben még nem tett kárt a hirtelen jött mínusz. Az időjárás ott tarol, ahol már virágba borult a növényzet. Lucziéknak szántóföldjük is van, már növekedik a repce, a búza.

- Ott még nincs nagy baj, azok fagytűrőbb növények, de jó lenne, ha nem kapnának már hideget, hiszen azoknak sem használ - magyarázza István. - Régóta dolgozunk már kint a földeken, a kertekben is sok tavaszi munkát elvégeztünk, túl vagyunk a metszésen, a lemosó permetezésen, a hajtások megindultak, szóval áprilisban bizony már megindul a fában az élet, hogy mi marad belőle, az majd elválik a következő napokban.