Gombaszüret

Hogy a műanyagnak mára mindenre van hatása, nem újdonság, ám valószínűleg hatalmas meglepetés lehetett, hogy a TVK egyik új terméke 1969-ben nem más volt, mint a gomba. Erről írt a Borsodi Vegyész 1969 novemberének végén.

„Gombatermelés, gombaszüret a TVK-ban?! Hamarosan kiderül, hogy nincs félreértés, nincs tévedés. Hegedűs elvtársnő a gombatermesztés lelkes agitátora készségesen magyarázza, hogy a mindig csemegének számító gombából sajnos keveset termelünk Magyarországon. Igény pedig bőven van!”

Ennek apropóján a TVK egy nem mindennapi kísérletbe fogott.

„A kombinátnak van egy 19 ezer négyzetméternyi kertészete. Nos, itt, július közepén alumíniumvázra dupla fekete fóliával, sátrat készítettek. A tapasztalatok szerint 3 variációs megoldásban alkalmazható. Egyrészt hagyományos módon, másrészt többszintes polcokat helyeztek el a sátorban. És gondoltak a háziasszonyokra is.”

Ez volt az úgy nevezett zsákos termesztés, amikor is a pincébe lerakott zsákokból jó esetben 25 naponként bőséges gombatermést takaríthattak be a háziasszonyok.

„Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a kísérlet elsősorban az alföldi tsz-ek számára igen előnyös. Nem véletlen, hogy többek között a hajdúbocskai tsz igen érdeklődik a gombasátor iránt, s azóta már meg is egyeztek.”

A jövő héten 1968. 49. hetéből szemlézgetünk.

borza

sulykorlatozas

NEPSZ2016

ADOBEV

50jubil

kozterkam

Kormányablak

Tiszaújvárosi Járási Hivatal Kormányablak
(Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.)

Ügyfélfogadás:

  •     Hétfő: 07:00 – 17:00
  •     Kedd: 08:00 – 18:00
  •     Szerda: 08:00 – 18.00
  •     Csütörtök: 08:00 – 18:00
  •     Péntek: 08:00 – 18:00

Telefonszámok:

Járási titkárság: 49/795-224
Információ: 49/795-244
Kormányablak: 49/795-242

pdfKözlemény - EKOP-1.2.26

mecenaslogo
tkronika280

48eves

KEFLOGO

its

mmsz

 

Copyright © 2015. Tiszaújváros Város Önkormányzata