Védekezz az influenza ellen!

kr influenzaA vakcina az A és B típusú vírus ellen ad védettséget.Hazánkban az elmúlt évekhez hasonlóan 1,3 millió térítésmentes vakcina áll rendelkezésre a rizikócsoportokba tartozók influenza elleni védőoltásához. Térítésmentes védőoltásra jogosultak a 60 évesnél idősebbek, többek között az asztmások, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, valamint a várandós nők.

Az idén is jár azoknak is a vakcina, akik a munkájuk során vagy szervezett segítségnyújtás keretein belül menekültekkel kerülnek kapcsolatba. Emellett ingyenes oltásra jogosultak a munkájukból fakadó magasabb kockázat miatt például az egészségügyi és szociális intézményekben dolgozók.

- Én már két hete megkaptam az idei védőoltást - mondta Polonkai László, aki életkora miatt már a rizikócsoportba tartozik. - Minden évben megkapom, és mióta oltanak még csak náthás sem voltam.

Nem csak az időseknek, hanem a 3 és 18 év közötti gyerekeknek is javasolják az oltást. Bár évről-évre egyre kevesebben kérik a megelőző vakcinát.

- Én nem szoktam beadatni az influenza elleni védőoltást se magamnak, sem a gyerekeknek - mondta Suhajda Beáta, aki két kisgyermek anyukája. – Hogy minél kevesebbet legyünk betegek, vitaminokat szedünk. Tavaly például nem volt influenzás egyik gyerekem sem. Ellentétben a nagymamámmal, aki beadatta a védőoltást, mégis beteg lett. Az orvos azt mondta, hogy vírus volt a szervezetében az oltás idején, az okozhatta a megbetegedést.

Minden évben január körül éri el Magyarországot az influenza. Ezért az orvosok azt javasolják, hogy időben kérjék a védőoltást, hiszen a szervezetnek két hétre van szüksége a védettség kialakulásához.

- Novembertől már ajánljuk az influenza elleni védőoltást - nyilatkozta Dr. Szinku Tímea háziorvos. - Ez az oltóanyag, amivel az idén oltunk egy trivalens vakcina, ami azt jelenti, hogy két A és egy B típusú legyengített vírust tartalmaz, de fontos hangsúlyozni, hogy az oltóanyag betegséget nem okoz, hanem a vírus elleni ellenanyag termelődését segíti. Így ez a vakcina A és B típusú vírus ellen ad védettséget. Minden évben az egészségügyi világszervezet határozza meg, hogy milyen típusú törzsből kell csinálni az oltóanyagot. Azok ellen a vírusok ellen határozzák meg az oltóanyag típusát, ami világméretű és nagyon sok ember megbetegedését okozták. Sokféle influenzaszerű vírus létezik, aminek a tünetei hasonlóak az influenzáéhoz, de az influenza vírus általi megbetegedés azért súlyosabb, mint a többi, mert komoly szövődmények fordulhatnak elő, amelyeknek akár halálos kimenetele is lehet.

Az influenzafigyelő szolgálat október első hetében kezdte meg működését. A 2017/2018-as influenzaszezonban 1351 háziorvosi és házi gyermekorvosi praxishoz tartozó lakos megbetegedési adatai alapján figyelik az influenzaszerű megbetegedések előfordulását területenként és korcsoportonként. A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok rendszeresen küldenek légúti mintát virológiai vizsgálatra az influenzás panaszokkal hozzájuk forduló betegektől, így a beérkezett minták eredménye alapján hétről-hétre nyomon követhető az influenzavírusok megjelenése és terjedése.

ema

elérhetőségek

kormányhivatal

Tiszaújvárosi Járási Hivatal Kormányablak
(Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.)

Telefonszámok:

Járási titkárság: 49/795-224
Információ: 49/795-244
Kormányablak: 49/795-242

egyéb tájékoztatók