Doppingügy a színházban

kr szinhaz 1Lovas Rozi és Nagy Dániel Viktor.Vékony jégen táncol (vagy inkább fut) és aktuális témát dolgoz fel az Orlai Produkció Tagadj, tagadj, tagadj! című darabjában. Jonathan Maitland drámája az élsport, a dopping világába nyújt betekintést. Okkal teszi ezt, s leginkább nem a törvényesség, hanem a belső vívódás, az erkölcsiség szemszögéből.

Jonathan Maitland Nagy-Britannia egyik igen népszerű drámaírója, az elmúlt években sikert sikerre halmozott. A Tagadj, tagadj, tagadj! darabot 2016-ban mutatták be, akkor a brit Telegraph így írt róla: „Az előadás az olimpiai játékok doppingbotrányaira fauszti módon való reagálása.” A hazai bemutatót 2017 őszén tartották. Az Orlai Produkció most városunkban is bemutatta a nem túl távoli jövőben játszódó darabot, ami számos kérdést vet fel, s igyekszik bemutatni az élsport, a dopping világát.

Vajon ami etikus, az legális-e? Nem minden esetben. Mint ahogy fordítva sem, és még ott a biztonság kérdése is. E hármas dilemmába kerül Eve (Lovas Rozi), a rövidtávfutó, akinek minden álma az olimpiai aranyérem 100 méteren. Új edzője, Rona (Ulmann Mónika) igen korán felajánl egy új lehetőséget, egyfajta „kiegészítő kezelést”, hogy a sportoló jobban teljesítsen. A jövő élsportjában már nem szteroidokat szednek, a dopping maga a génmanipuláció. S bár kezdetben Eve tiltakozik, edzője fokozatosan formálja át tanítványát, akit örvényként szippant be a dopping. Önmagát mentegeti, hiszen a szer nem illegális, pontosan azért, mert még nem ismert. S hogy tisztességtelen-e? Hiszen minden az - véli Eve -, akinek hosszabb a lába, máris tisztességtelen előnyhöz jut a versenyeken - mentegeti magát. S hogy milyen ára van a doppingnak, mennyiben változtatja meg egy ember személyiségét? Attól, hogy jogilag nem kifogásolható, morálisan helytelen-e? Ezekre a kérdésekre kíván válaszolni a darab, melyben nincs jó és rossz, csak nézőpontok, és változó karakterek.

Fodor Petra