Egy új Pataki született

kr pataki1
Barátok, régi ismerősök között.

Barátok, régi ismerősök érkeztek Pataki János kiállítására, a művészt kedvelők és tisztelők. Nem csak a kortársak jöttek, a kortársak gyermekei, unokái is. Patakiért, hisz Patakit nem lehet feledni. Két évvel ezelőtt rendezett a város életműkiállítást a Tiszaújvárosból induló képzőművésznek, most a Tavaszi Fesztiválon újabb tárlattal mutatkozott be. Valami egészen újjal.

Abszurd, szemtelen montázsok fogadták a látogatókat. Különösek, pedig ez is Pataki, de nem az, amit eddig megszokhattunk. Színes, meghökkentő korrajzok, cím nélkül, amolyan érezd át, képzeld bele, tedd magadévá.

Pataki Jánost és vendégeit Mátyás Zoltán, a Derkovits Kulturális Központ igazgatója köszöntötte, aki a művészhez fűződő első személyes élményét idézte fel, amikor több mint húsz évvel ezelőtt népművelőként közösen rendezhetett be tárlatot Pataki Jánossal.

A családias hangulatú kiállítás-megnyitón Bráz György ajánlotta a művészt és alkotásait az érdeklődők figyelmébe, aki műelemzés helyett emberi érzések, élmények felelevenítésébe bocsátkozott.

- Jómagam ötven éve ismerem Pataki Jánost. 1968, egy furcsa alak szaladgál a városban, olyan öltözetben, amit én még azelőtt sosem láttam. - Úristen! - mondtuk csodálkozva, - ki ez az ember? Egy fiatal város, ami a semmiből jött létre, úgy, ahogy a képzőművészet is, melynek a bölcsőjét ő ringatta. Pataki János volt az első olyan ember, aki elindította a várost ebbe az irányba - mondta a polgármester.

A köszöntők és a megnyitó után rendkívüli tárlatvezetésre kértem a művészt, így együtt sétáltunk körbe a kiállításán.

- Elkísérne engem egy privát tárlatvezetésre? - kérdeztem.

- Hogyne! - mondja meghökkenve, miközben engem a képei tartanak ámulatban.

- Mintha egy másik Patakival állnék szemben, ahogy nézem a képeit. Mellettem a régi, a falakon az új.

- Úgy fogalmaznék, hogy a művészettől elszemtelenedtem egy kicsikét. Ez azt jelenti, hogy soha ilyen bátran, vagy nagyvonalúan, vagy festőien ahogy mondják, nem dolgoztam, holott mindig erre törekedtem, erre a szintre, de eddig nem adatott meg. Most közbejött az életemben valami drámai, - talán nem kell, hogy mondjam miről van szó, és ennek következtében szerencsémre nem az történt, hogy dadogó lettem, vagy egy reszketeg aggastyán, hanem felgyógyultam és ez adott egy szellemi többletet, ami érezhető a munkámban. Az gondolom, hogy soha ilyen bátran, ilyen nagyvonalúan, impozánsan nem dolgoztam és ilyen bizarr dolgokat csináltam.

- Élvezi az „új-Patakit”?

- Igen, tanulmányúton vagyok. Egy kicsikét leellenőrzöm magam, mert bármennyire is okos és szép egy ember és a tehetsége is megvan, de ha nem képes arra, hogy bizonyos távolságból nézze önmagát, az nagyon nagy baj, mert így nem csak színtévesztővé válik a páciens, hanem elbutul, a legrosszabb esetben elhülyül és egy tehetséget felváltó tehetségtelenség lép helyére.

- Ha már tárlatvezetőként is élvezhetem a társaságát, segítsen a sokszor groteszk, bizarr montázsok műelemzésében.

- Közel három évvel ezelőtt csináltam egy kos kompozíciót. Különösebben nem vonzódom a politikához, de olyan agressziót, olyan támadó félelmeket diktált a világ abban az időben, hogy én ezt a jelképes figurát megcsináltam és ebből később lett a kép. Ennek a képnek a története úgy folytatódott, hogy a „V4 Art Connects„ fölkért, hogy ebből fessek egy nagy képet, amire én egy ilyen méterszer nyolcvanas képet festettem, ami a mai világban bolyong másik négy képemmel együtt, ennek a felkérésnek ez a lényege.

- Sok alkotásában benne a van a „ma”, asszociálhatok én persze bármire, de még napjaink politikáját is vélem benne felfedezni.

- Nagyon jól mondta, hogy asszociálni lehet, hogy tényleg miről van szó. Ez is a művészet! Én ezt azért szeretem, mert ebben van valami olyan, ami nagyon időszerű és én is úgy érzem, hogy nagyon jól van csinálva, hogy hízelegjek is egy kicsit magamnak.

- Marad ez lázongó kamaszkorát élő Pataki, vagy visszatér a jól ismert ecsetvonásokhoz?

- Jó lenne, azonban bátran kimondhatom, hogy ha ennyi volt az élet és így fejeződik be, akkor ez teljesen rendben van így, és ebbe belenyugszom. Azonban most, mintha a mindenható kegyelméből nekem megadatott ez a nagy időszak, akkor pedig remélem, hogy bizonyos értelemben folytatódik is. Azért is szeretném, mert hangsúlyt szeretnék adni annak, hogy az életemnek egy nagyon nagy szakasza kezdődött itt Tiszaszederkényben. A háttérben ott volt a Tisza és ott volt egy furcsa világ. Azt is mondhatom, hogy furcsa, kicsit gonosz, kellemetlen, félelmes időszak volt, amiben egyértelműen voltak soha nem látott, soha nem hallott és soha nem ismert szépségek. Én ebbe gyökereztem le, és ezért vagyok itt, mint egy kísértet, aki bolyong és keresi is azt a szeretetet, azt a furcsaságot, ami ebben a világban meghonosodott és ez a világ, az akkori kialakulatlanság egy olyan szintre került, ami példátlan. Hízelgő, hogy ez a világ engem végleg elfogadott szőröstől-bőröstől, úgy, ahogy vagyok. Kitüntetett, nem csak a bizalmával, hanem konkrétan is, hiszen a város vezetői letették mellém azokat az engedményeket, amiket csak megadhatnak egy művésznek a szabadság révén.

berta