Bolhával és Bodobáccsal, a két Trabanttal Skandináviába

kr trabant 1
Mátóék 8500 kilométert tettek meg Bolhával.

Két Trabanttal, nyolc keréken, négy fiatal járta be Skandináviát a nyáron. A német gyártmányú autócsoda 8500 kilométert tett meg a körutazás alatt. Jól bírta a hegymenetet, a hidegebb éghajlatot, és három lerobbanás után is teljes gőzzel zötyögött tovább.

Bolha és Bodobács a történet főszereplői, akiket - merthogy ezután a teljesítmény után jár nekik az „akik”- BLH és BDB betűjelzésű rendszámuk alapján kereszteltek át tulajdonosaik. Utasaik a négy fiatal, Bella, Barbi, Peti és a Tiszaújvárosból elszármazott Zoli. Naná, hogy az ötletgazda Mátó Zoltán! Szóval Zoli elvette feleségül szerelmét, Arabellát és megvette másik „szerelmét”, Bolhát, a 28 éves Trabantot. Aztán jött az ötlet, „hajtsuk meg a kicsi lányt” (bár a neme nem tisztázott), és elindultak világot látni, Trabit tesztelni. Eszementnek tűnő ötletükhöz egy másik pár is csatlakozott, természetesen Trabanttal. Skandináviáig meg sem álltak. Mátó Zoltán és felesége, Mátóné Tonhajzer Arabella a hideg északról visszatérve gurultak el hozzánk Tiszaújvárosba élménybeszámolóra.

- Mennyi van mögöttetek?

Zoli: - 8500 km, 13 ország, 39 nap, 3 lerobbanás, 3 kompozás, 40 liter olaj, amiből azért haza is hoztunk. 4 utazó, 2 Trabant, 8 kerék, ezernyi élmény. 7000 kilométert terveztünk és 8500 lett belőle. Ebben volt egy-két eltévedés és egy-két nem tervezett program. Kelet felé mentünk, a balti országokon keresztül, és érintettük az északi sarkkört, vagyis túlmentünk rajta. Megnéztük a Lofoten szigetcsoportot, az volt a túra legészakibb pontja, és Svédországon keresztül jöttünk vissza, nyugat felé, tehát Dánia, Németország, Ausztria, Csehország és úgy Magyarország.

- Kinek volt nehezebb, nektek vagy a Trabantoknak?

Arabella: - Hát ez jó kérdés! Nekünk, mert a Trabantok jól bírták. Nagyon sok hegyes vidéken jártunk, ami a Trabiknak jó kis próbatétel volt, főleg Svédországban, meg Norvégiában. Nagyon magasak az emelkedők, ott küszködniük kellett szegény autóknak, de nekünk is voltak nehéz pillanataink.

- Mi volt?

A.:- Például az, hogy - mivel mindent előre jó alaposan megterveztünk - időre kellett a szállást elfoglalni. Sietni kellett, hogy odaérjünk, ami nem mindig sikerült, ez ugye feszültséget okozott köztünk. Ebből voltak problémák, de ez szerintem természetes egy ilyen hosszú út során.

- Arrafelé más az éghajlat, más az időjárás, az autók hogy bírták?

Z.: - Igen, készültünk rá, de nem volt vészes, most kifejezetten meleg volt. Mondták is az ottaniak, hogy az elmúlt évekhez képest most melegebb van jóval. Szóval mi nem fáztunk, az autóknak meg nincs annyira hideg odafönt. A két ütemből adódóan jobb is a hűvös levegő, mintha túlzott meleg lett volna a motor. Valaki azt mondta, hogy maximum túlhűlnek, de ez nem valószínű.

- Skandináviában az emberek találkoztak valaha Trabantokkal, vannak arrafelé ilyen autók?

A.: - Volt ahol nem ismerték, és megkérdezték, hogy ez milyen autó. Mi meg mondtuk, hogy kelet- német és műanyag. Csodálkoztak. Mondtuk, hogy kétütemű motorral van felszerelve, és sokan csodájára jártak, főleg északon, Finnország északi részén.

- Nem akartak beleülni?

A.: - De. Svédországban, ahol megszálltunk egy barátunknál, ott mondták is, hogy nem is volt ott jegyezve, hogy valaha Trabantot forgalmaztak volna, annyira nem ismerték ezt az autót. Ott fordult elő, hogy ahol megálltunk, többen is kérdezték, hogy mehetnének-e egy kört vele. Természetesen megutaztattuk a svédeket, de ez volt Finnországban is, és menet közben az úton is jól megnéztek minket. Finnországban, egy kis veteránklubban is a csodánkra jártak.

- Nem dudáltak le az utakról? Bár nyugaton más a közlekedési kultúra...

Z.: - Nem. Inkább azért dudáltak, hogy mutassák, hogy mennyire király. Amikor meglátták, hogy magyarok vagyunk - van egy-két magyar zászló az autón meg a rendszámról is beazonosítottak, - szóval amikor meglátták, akkor mindenki csak csodálkozott, hogy mennyire jó. Volt, amikor Finnországban egy autóból sört kínáltak nekem, és majdnem ide is adták.

- És? Nincs mindenhol zéró tolerancia.

Z.: - Á, nem! Nem mertük kipróbálni.

- Az út során nem hagyott titeket cserben a Trabant?

Z.: - Nem. Azt mondanám, ami probléma volt, azt tudtuk orvosolni, hiszen értünk hozzá. De jól bírták az utat. Volt, hogy szerelni is kellett, Tallinban teljes javításon esett át ez az autó, a motorját ripityára szedtük szét, de felkészültünk, vittünk alkatrészt és fél nap alatt meg tudtuk oldani.

- Ekkor sem gondoltátok, hogy őrült az ötlet, Trabival Skandináviáig?

Z.: - De igen!

A. :- Én egy percig sem gondoltam, hogy ezt ne teljesíthetnénk. Bízom a Trabiban is bízom, Zoliban is, ha valami van, azt ő meg tudja szerelni, úgyhogy nem gondoltam, hogy bármi gond lehet. Sokan adták alánk a lovat, hogy őrültek vagyunk és ez lehetetlen, és amikor megcsináltuk, akkor én azt gondoltam, hogy ha őrültek is vagyunk, de megcsináltuk.

- Van a Trabantnak neme?

Z.: - Inkább úr. Úgy kezeljük.

- És neve?

Z.: - Bolha. A rendszámára, ha ránézünk, akkor látszik, hogy egy bolha. BLH.

- Évjárat, teljesítmény, műszaki paraméterek?

Z.: - Ha felnyitjuk a motorháztetőt, láthatjátok, hogy ez egy teljesen gyári Trabant motor. 27 lóerő, kétütemű, kéthengeres, 600 köbcentis, egy ejtőtank van benne, meg egy akkumulátor, de van fűtés, váltó, ami olyan egyszerű szerkezet mint egy faék. Gyakorlatilag az alap dolgok vannak benne, de egyébként teljesen gyári Trabant feeling van itt bent is. Zwickauban gyártották, Németországban. 28 éves, tehát '90-es évjáratú. Ez az évjárat azért érdekes a Trabantok életében, mert a kétütemű Trabantokat ekkor gyártották utoljára. Ez is az utolsó széria egyik gyártmánya.

A.: - Az ülés dönthető, egyszer aludtunk is benne. A szivargyújtót átalakítottuk USB csatlakozóvá, ami nagyon jól jött a túra során, hiszen a telefonokat így fel lehetett tölteni. Az autó utazósebessége 80-90 km/h, de lejtőn megy 100-zal is.

- Van olyan is benne, rajta, ami egy Trabant-szakértőnek is unikum?

Z.: - Igen, ez egy kétütemű autó, és ha lehajtom a motorháztetőt, látni, hogy a hátsó szélvédőnél vannak szellőzők. Na, azok már csak a négyüteműekben voltak benne, meg ebben, meg pár évfolyamtársában. Tehát ennek a hátulja a négyüteműből lett átemelve és a gyárban ezt használták fel. Indulás előtt újra lett fényezve, no és jól átnéztük műszakilag.

- Elég magasak vagytok, Zoli közel a két méterhez. Jól összehajtogattátok magatokat, hogy beférjetek ide.

A.: - Én 170 cm vagyok, Zoli meg körülbelül két méter, neki volt nehezebb és kényelmetlenebb is. Nekem azért sokkal több hely van itt az anyósülésen. Zoli volt a sofőr, én meg blogot, cikkeket írtam, videót készítettem, amit a trabantszerelem.hu-n lehetett követni az interneten. Elég nagy médiaérdeklődés kísért minket, így az utolsó pillanatban ajánlotta fel az egyik cég a GPS nyomkövetőjét. Rábólintottunk, annak ellenére, hogy csak három nap volt az indulásig. Ez azért fontos, mert egy kis eszközt kellett beépíteni az autóba az utolsó pillanatban, ami ha áram alatt van, akkor folyamatosan küldi a GPS jelet és nyomon lehet követni az autókat. A weboldalunkon volt egy térkép, és élőben lehetett nyomon követni méterre pontosan, hogy éppen hol van Bolha és Bodobács.

- Sokan érdeklődtek utánatok?

A.: - Nagyon sokan. Leveleket is kaptunk a túra során, hogy mennyire jó ez. Másrészt meg elismerést. A trabantosoktól kaptuk a leveleket, hogy mekkora dolog, hogy eljutottunk Zwickauba a Trabant gyárba, amit megmutattunk a videókkal, mert van egy youtube csatornánk, ahol meg lehet nézni, hogy milyen volt. Nagy élmény volt még a mesés Lofoten szigetcsoport vagy Rovaniemi Finnországban, a télapó otthona.

- Debrecenben éltek, van lakásotok, munkátok, autótok. Marad a Trabant, vagy idővel lecserélitek?

Z.: - Lecserélni biztos, hogy nem fogjuk, megmarad, ez biztos. E mellé valószínűleg fogunk venni egy családi autót, vagy egy másik Trabantot, vagy egy Barkast, esetleg valami más veterán autót, majd meglátjuk. De Bolhával még terveink vannak!

berta