Hittel, türelemmel, szeretettel

kr aranylakodalom 1
A Kiss (balra) és az Antalóczy házaspár.

Két házaspár erősítette meg újra fogadalmát a házasságkötő teremben az Idősek hetén rendezett Aranylakodalom hivatalos ceremóniáján. Régi hagyomány már ez, a Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesülete így köszönti azokat a kerek évfordulós házaspárokat, akik évtizedeken át jóban-rosszban kitartottak egymás mellett szerelemmel, hittel, türelemmel és szeretettel.

Unokáikkal, felnőtt gyermekeikkel, régi és új barátokkal, nyugdíjas társakkal együtt élték át azt, amit ötven évvel ezelőtt, valahol egy másik város, másik házasságkötő termében, másik falu, másik templomában. Bár nem habos fehér ruhában, fátyolban és szmokingban, de ugyanolyan hittel és elérzékenyülve vonultak be a párok a nászindulóra. Újraélhették a múltat, hiszen ahogy anno, most is anyakönyvvezető elé álltak, karikagyűrűt húztak egymás ujjára, együtt mondták újra egymásnak tett fogadalmukat, és ha nem is forró hitvesi csókkal, de szeretettel teli nagy puszival köszöntötték egymást a jubiláló feleségek és férjek.

Kiss József egy bálban elsőként kérte táncra Virág Ilonát, akkor, amikor még senki sem volt a parketten. Az első tánc után egy évig leveleztek, de a távolság elválasztotta őket. Később újra egymás útjába sodorta őket az élet, és egy véletlen találkozás folytán újra fellángoltak az érzelmek kettőjük között. 1968. március 13-án Debrecenben egybekeltek. Házasságukból négy gyermek született és öt unoka veszi őket körül.

- 1966. május elsején történt, jól emlékeszem - kezdi Ilona a visszaemlékezést. - Én Miskolcon éltem és részt vettem egy május elsejei felvonuláson, amikor eleredt az eső. Készültünk a délutánt is ott tölteni a barátaimmal, csak az eső miatt eltörölték a szabadtéri rendezvényeket, hát úgy döntöttünk, hogy hazajövünk a mi kis szülőfalunkba, Oszlárra. Itt is készülődtek a délutáni eseményekre és az esti bálra, ahol a zenét a mezőcsáti katonazenekar szolgáltatta. Az én párom akkor ott volt katona és ő kísérte a zenekart, mint parancsnok. Mi díszítettük a termet, segítettem a barátnőimnek, és elszórtam egy gyöngyvirágot, mire ő odaugrott, fölvette, átadta és azt mondta: -Na, ebbe fogok én belepusztulni! Ez egy jó vicc volt, de annyiban maradt, hisz amint megszólalt a zene, mi már bent voltunk a teremben - pedig nem volt még a bálnak itt az ideje-, egyszer csak ott termett és felkért táncolni. Bál még sehol se, csak mi ketten táncoltunk a parketten. Este édesanyám volt a gardedámom, de a bál végén mégis hazakísért és anyai felügyelet mellett lopott egy puszit és megígértette velem, hogy írok neki levelet. Ezután Szécsi Pál dala lett a kedvenc dalunk, a „Csak egy tánc volt” című - mondta Ilona, majd József idézi az emlékeket.

- Emlékszem loptam neki orgonát. Mutatom, hogy innen loptam. Azt mondja, tudom, ott lakunk. Úgyhogy ez volt az első igazi esemény és ez egy éltre szóló, úgy látszik. Az elmúlt 50 évben volt minden, azért maradtunk meg egymás mellett, mert hol neki, hol nekem volt több türelmem. Ez sajnos a mai fiataloknál már nincs meg, azért van ennyi válás. Nagy tanulság az, hogy türelemmel kell lenni egymás iránt, meg kell érteni, segíteni egymást. Van négy gyerekünk és öt gyönyörű unokánk, széjjel van a család, de a fontosabb eseményekre össze szoktunk jönni. Drága kisfiam azt mondta nekem valamikor, hogy ne váljatok el soha. Sose legyen annyi pénzetek, hogy el tudjatok válni. Hát neki lett igaza.

A másik aranylakodalmas házaspár Antalóczi György és Varga Valéria története Tiszatardoson kezdődött. Mindketten ugyanabban a faluban látták meg a napvilágot és gyermekkoruk óta ismerték egymást. Az iskola elvégzése után mindkettőjüket másfelé sodorta az élet. György Budapestre, Valéria Balassagyarmatra került. Útjaik egyszer csak keresztezték egymást. György 1967-ben udvarolni kezdett Valériának, együtt jártak táncmulatságokra, élték az akkori fiatalok mindennapi gondtalan életét. A lánykérés 1968-ban volt, még aznap közösen levélben kérték a lány szüleinek áldását, és még abban az évben össze is házasodtak, 1968. május 18-án Tiszatardoson, abban a templomban, ahová gyermekként is jártak. Házasságukból két lánygyermek és két lányunoka született. 50 évvel ezelőtti fogadalmukat ők is a násznép és az anyakönyvvezető előtt erősítették meg.

- Egy hirtelen jött dolog volt a kezdet, véletlenül találkoztunk, de ekkor már, amikor egymás szemébe néztünk, láttunk benne valami vonzót. Aztán ez az érzés kezdett fokozódni és egy fél év után szerelmesek lettünk egymásba. Így kezdődött a közös életünk, majd házasság lett belőle. Volt, amikor el kellett hagynom a családot, mivel külföldre mentem dolgozni, de jó dolog volt újra hazajönni. Végig a kapcsolatunk során igyekeztünk egymás szemébe nézni és egymást tisztelni, egymás gondolataiban olvasni, és amit lehet, amit tudunk megadni egymásnak - mondja György meghatottan, miközben többször is sokat sejtetően felesége szemébe néz.

- A lánykérés az érdekes volt - csatlakozik a beszélgetésbe Valéria. - Nem volt bátorságunk elmondani a szülőknek, hogy mit tervezünk, ezért levélben írtuk meg nekik, de ők áldásukat adták a kapcsolatunkra. Visszaidézve az elmúlt évtizedeket, mondhatom, hogy nem volt semmi olyan az életünkben, ami rossz irányba vitte volna a kapcsolatunkat, nagyon jó összhangban vagyunk, szeretetre, tiszteletre neveltük a gyermekeinket is. Ugyanúgy éljük a mindennapjainkat, mint a kapcsolatunk kezdetén, igaz korunknál fogva egy kicsit visszafogottabban. Nyugdíjasként is aktívak vagyunk, a kerti munkában leljük örömünket, ami kikapcsol és felfrissít testileg, lelkileg.

A hivatalos ceremónia után az „ifjú házasok” a dalos kedvű násznép kíséretében átsétáltak a házasságkötő teremből a Kazinczy Közösségi Házba, ahol családjaikkal, barátaikkal, a város nyugdíjasaival együtt ülték meg lakodalmukat.

berta