Sportpálya az óvodásoknak

kr ovi 3
Rengeteg mozgásformára nyújt lehetőséget a pálya.

Nagy volt a nyüzsgés csütörtök délelőtt a Tündérkert óvoda udvarán, sportpálya-avatásra gyűlt össze az intézmény apraja-nagyja. Ez már a harmadik ovisport pálya a városban, ahol ugyanúgy lehet focizni, mint kosarazni, röplabdázni vagy épp sorversenyeket játszani.

Táncos műsorral készültek a gyerekek, pörögtek-forogtak, jól bemelegedtek. Néhányan már az avatás előtt kipróbálták az új pályát.

- Már játszottunk - mondta Bóna Kincső -, lehet itt focizni, kosárlabdázni, meg ilyeneket. Mozogni azért is jó, mert így nem fázunk, és a csontjaink is megerősödnek.

Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány célja, hogy minél több óvodás gyerek mozogjon.

- Ez már a 303. pálya az országban - mondta Bokros Csilla, az alapítvány képviseletében -, nem sportolókat szeretnénk nevelni, hanem Buzánszky Jenő álmát szeretnénk megvalósítani, hogy a gyerekek sportoljanak már ilyen kis korban is. Tiszaújvárosban már van tapasztalat, hiszen ez a harmadik ilyen pálya. 2017 tavaszán adták át a Bóbita óvoda udvarán, idén nyáron pedig a Sportcentrumban is épült egy.

- A pályához kaptunk kiegészítő eszközöket és mezeket is - mondta Micskiné Bodó Erzsébet, a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda vezetője -, ez a pálya rengeteg szabadidős mozgásra nyújt lehetőséget, szinte minden nap használják a kollégáim, akár testnevelés foglalkozás levezetésére, akár a szabad játék idején bármilyen más mozgásformára.

Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány a költségek hetven százalékát biztosította, míg a pályázó, Tiszaújváros önkormányzata a 30 %-os önrészt, ami mintegy négymillió forint volt.

- Ez a jövő útja - mondta dr. Fülöp György alpolgármester -, hogy közösen, folyamatosan meg tudjuk újítani az óvodák udvarát. Így a 21. századi kihívásoknak megfelelő környezetben tudnak a gyerekek egészségesen nevelkedni.

Fodor Petra