Új logisztikai központ az ipari parkban

kr jabil

A Jabil október 8-án partnerei jelenlétében nyitotta meg ünnepélyesen új logisztikai raktár- és irodaépületét a Tiszaújvárosi Ipari Parkban. A Tiszaújváros-Invest Kft. tulajdonában lévő 16700 m2-es épület, raktár- és irodaterületet biztosít a Jabilnek, és további 2500 m2-rel növelhető a jövőben. Az új épülettel a korábbi 15 km-ről 200 méterre csökken a távolság a tiszaújvárosi gyár és a logisztikai központ között.

Látványos tempóban, 11 hónap alatt épült fel a csarnok a Tiszaújvárosi Ipari Parkban. Az alapkő-letétel után elkezdődtek a munkálatok, a nyáron pedig már működött is az elosztó központ. Az ünnepélyes megnyitót most tartották, melyet egy bemutató csarnoklátogatással kötöttek egybe.

A logisztikai központ átadásán részt vett Bruno Soler, a Jabil Európáért felelős ügyvezető alelnöke, Győri Péter, a Jabil tiszaújvárosi gyárigazgatója, Székely Ádám, a Tiszaújváros-Invest Kft. ügyvezetője, Bráz György, Tiszaújváros polgármestere és Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, akik köszöntőik és felszólalásaik után közösen vágták át az üzem indítását is jelképező szalagot.

- A fejlesztéssel a Jabil jelentősen növeli kapacitását, mellyel fenntarthatja növekedését Kelet-Európában, különös tekintettel a tiszaújvárosi, ungvári és tveri üzemekre, amelyek többek között az autóipar, a telekommunikáció, az orvosi és ipari elektronika, a számítástechnika és adattárolás területén tevékenykednek - nyilatkozta Győri Péter, a Jabil tiszaújvárosi gyárigazgatója. - Az új logisztikai központ mindezen felül fontos csatornaként szolgál majd a keleti térségek felé, és alkalmazza a Jabil legfejlettebb ellátási-lánc technológiáit, mint például a járművek valós idejű követése, a raktármenedzsment és az intelligens ütemezés, amely valós idejű adatokat szolgáltat a vásárlók részére, miközben növeli a hatékonyságot. A Jabil tiszaújvárosi gyára az elmúlt 18 év során a világ vezető márkáinak bizalmát nyerte el, hogy számos piacon hatékony megoldásokat szállítson, a technológiai és mérnöki képességek páratlan eszköztárával. Új logisztikai központunk mai átadásával ezeket a képességeket még inkább kiterjesztjük, biztosítva azt, hogy továbbra is piacvezető megoldásokat tudjunk nyújtani vásárlóinknak. Tiszaújváros stratégiai elhelyezkedésének köszönhetően meglévő és új vásárlóink számára egyaránt megbízható partnerek leszünk a raktározás és a logisztika terén is - mondta az igazgató.

Bráz György polgármester a beruházás előzményeiről, valamint a város és a cég jó kapcsolatáról szólt beszédében.

- Nekem megadatott az, hogy minden nap figyelemmel követhettem a gyár építését és csak ámultam azon a szervezettségen, ahogy ez megépült. Nem csak kívül, belül is impozáns épület. Annak idején, amikor a Jabil megkeresett minket a terveivel, gyorsan kellett döntenünk, hiszen ezért a területért több cég versenyzett. Tiszaújváros önkormányzata úgy döntött, hogy a város ipari zászlóshajójának kell biztosítani ezt a területet, és így is történt. A Jabilben nagyon jó partnerre találtunk immár két évtizede, de e beruházás kapcsán ugyanezt mondhatom, a Tiszaújváros-Invest Kft.-ről is - mondta Bráz György.

A tiszaújvárosi Jabil a magyarországi elektronikai gyártás vezető szereplője, és Észak-Magyarország legnagyobb foglalkoztatója. Több mint 54000 m2-es gyártóterületével és több mint 3400 dolgozójával a tiszaújvárosi üzem a Jabil legnagyobb európai gyáregysége. Az új logisztikai- és elosztó központban több mint 100 munkavállalót foglalkoztatnak.

berta