Gyötrelmes kánikulai napok után

kr strand1

Aki csak tehette, a vízparton töltötte az elmúlt hétvégét. A nyár eddigi legforróbb hétvégéjén a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő is zsúfolásig telt, közel kilencezer vendég fordult meg a két nap alatt.

Pedig a szombat még munkanap is volt ráadásul. Ekkor közel négyezren váltottak belépőjegyet a strandra, sok külföldi és sok környékbeli. A gyerekmedencénél is nagy volt a nyüzsgés, az apróságok lelkesen pancsoltak, a szülők pedig a parton hűsöltek.

- Mályiból érkeztünk - mondta Farkas József -, mostanában egész sűrűn járunk ide. Jó a víz, jók a medencék, kicsit ugyan most sokan vannak, de a gyerekek nagyon élvezik, ezért járunk ide gyakran.

Egy csapat kisiskolás sereglik körénk, ők már reggel hatkor elindultak Szendrőládról, busszal érkeztek, nem győzik sorolni, mit is csináltak eddig.

- A hullámban, a forgóban is voltunk - mondta Danyi Amanda -, a melegvízben is, meg már mindenhol. Idén most vagyunk itt először, évente egyszer jövünk.

Bukovszki-Kicsi Mónika Miskolcról érkezett.

- Gyakran járunk ide - mondta -, hisz itt nagyon sok a lehetőség. Sok medence és csúszda van, szerintem ez a kisgyerekes családoknak is jó lehetőség. A víz most jobb, mint általában, hiszen néha hidegnek érezzük, de most nagyon jó. Sokan vannak, persze, de voltam már olyankor is, amikor még ennél is többen voltak.

Vasárnap így is lett, hiszen közel 4700 vendég érkezett a fürdőbe. A hőhullám hétfőn tetőzött, árnyékban is 35 fok fölé kúszott a hőmérő.

Majd eljött a szerda. Az enyhülés, lehűlés napja.

Fodor Petra