Régi-új pálya a focistáknak

kr palyaavatoVillanyfényes meccseket, edzéseket lehet rendezni a pályán.

Ünnepélyes keretek között átadták a felújított hármas számú füves pályát a Sportcentrumban.

Az FC Tiszaújváros TAO-s pályázaton nyert támogatást fejlesztésre, amiből a 21. század igényeinek megfelelő eredményjelző táblát szereltek a centerpályára, valamint a hármas számú edzőpálya is új köntösbe öltözött. A támogatásból modern, hatkandeláberes, állványonként hat darab 2 kW-os izzóval, 350 lux fényerősséget biztosító világítási rendszert építettek ki, ami közel 25 millió forintba került, illetve kerítéssel vették körül a pályát, ami közel 5 millió forintos beruházás volt. Az eredményes pályázathoz azonban szükség volt harminc százalék önerőhöz, amit a tiszaújvárosi önkormányzat biztosított.

- Az önkormányzat saját költségvetési forrásaiból is igyekszik mindent megtenni, hogy fejlődjenek a sportlétesítmények városunkban - nyilatkozta lapunknak Dr. Fülöp György alpolgármester. - Azt gondolom, hogy a város vezetésének kötelessége támogatni a sportot, hiszen kézzel fogható, szemmel látható, hogy nagy igény van itt a mozgásra, az egészséges életmódra. Ilyen esetben, amikor pályázati pénzhez jut egy klub és az eredményességhez önerőre is szükség van, nekünk kötelességünk odaállni és odatenni a hiányzó összeget, annak érdekében, hogy ilyen magas színvonalú létesítmény álljon sportolóink rendelkezésére.

A SportPark Nonprofit Kft. is hozzájárult a fejlesztéshez, pályát füvesített, automata locsolórendszert épített ki, valamint a nézők számára járdát épített a pálya egy része köré.

- Az elmúlt években a labdarúgás létesítményei fejlődtek a legnagyobb lépésben - mondta az átadóünnepségen Gál Csaba, a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. ügyvezetője. - Egy létesítmény vezetőjeként mindig nagy örömmel tölt el, amikor fejlődést látok magam körül. Az eddigi beruházások, fejlesztések a Sport-Park költségvetését terhelték, azonban örömmel látom, hogy a TFCT is a pénzszerzés útjára lépett, aminek látjuk az eredményét, ilyen magas színvonalú beruházások valósultak meg.

Az U17-es, az U19-es és a felnőtt csapatnak is lesznek edzéseik a felújított füves pályán, de edzőmérkőzéseket is lehet majd játszani rajta, hiszen a szabványnak megfelel.

- Annak idején, amikor három és fél évvel ezelőtt elfogadtam a vezetőedzői posztot, akkor az egyik feltétel az volt, hogy megfelelő körülmények között tudjak a csapattal dolgozni - mondta Gerliczki Máté, a TFCT vezetőedzője. - Örömmel látom, hogy folyamatosan fejlődnek a Sportcentrum lehetőségei, az új pályáról pedig mondhatom nyugodtan, hogy országos szinten is megállja a helyét és jogosan lehetnek irigyek az ellenfeleink. Nagyon örülünk neki, hiszen teljes mértékben kielégíti nem csak a felnőtt, de az utánpótlás csapatok igényeit is. A felújítást megelőzően a kettes számú füves pályán tartottuk a felkészüléseket. Mivel a mi edzéseink sokszor belenyúlnak az estébe, ősszel, télen ránk is sötétedik, mindenképpen szükségünk volt egy olyan pályára, ahol megfelelő a pálya minősége, valamint a világítása is.

- Büszkék vagyunk, hiszen az elnökségünknek egy régi vágya vált valóra - mondta Hágen Zsolt, a TFCT elnöke. - A kezdeti szerény tervezgetésekből egyre merészebb dolgokat mertünk megálmodni. Az álmodozásból pedig, sok-sok munka után valóság lett. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a sportolóink a lehető legjobb körülmények között tudjanak készülni a megmérettetésekre. A felújított edzőpálya pedig országos szinten is kiváló minőségűnek mondható, ahol nem csak edzéseket, hanem akár bajnoki mérkőzéseket is lehetne rendezni.

ema