Díszpolgári cím a városért végzett munkáért

kr idosekheteA díszpolgári cím adományozását a város lakossága és civil szervezetek kezdeményezték.

Az idősek világnapja alkalmából városunkban is elkezdődött a több mint egyhetes rendezvénysorozat, ahol az időseknek kínálnak kulturális, gasztronómiai és szabadidős programokat.

Kedden a Nyugdíjas parkban megkoszorúzták a kopjafát, majd virágot helyeztek el Danhauser Sándor és Tomorszki Istvánné emléktáblájánál. Az ünnepségen részt vettek a város vezetői, a képviselő-testület tagjai, két testvérvárosunk, Polgár és Rimaszombat nyugdíjas szervezeteinek képviselői is.

Az ünnepség a Derkovits Művelődési Központban folytatódott, ahol Bráz György polgármester átvette a Tiszaújváros Díszpolgára címet. Az elismerést Dr. Juhos Szabolcs, Tiszaújváros jegyzője és Dr. Fülöp György alpolgármester adta át. - Polgármester úr a rendszerváltás előtt több vezető beosztásban dolgozott - kezdte köszöntőbeszédét Dr. Fülöp György. - 1994-től a tiszaszederkényi városrész képviselőjeként szolgálta az ott élőket, 2002 és 2010 között alpolgármesterként, az elmúlt kilenc évben pedig polgármesterként dolgozott a városért. Úgy gondolom, hogy ez önmagában is egy nagyszerű életpálya. Azonban mindezek mellé társíthatunk emberi értékeket is, a tisztességet, a becsületességet és az emberséget, ami Bráz Györgyöt jellemzi mind magánemberként, mind polgármesterként. Összességében elmondhatom, hogy az elmúlt kilenc évben olyan ember állt a város élén, aki mindig a település érdekeit tartotta szem előtt.