Kedves Városlakók!
Mi, tiszaújvárosiak összetartó közösséget alkotunk, büszkék vagyunk a biztonságos és gondozott környezetünkre. Elődeink nyomdokain haladva, előrelátó, tudatos városfejlesztési politikával kiváló infrastruktúrát, fejlett intézményrendszert, európai színvonalú, esztétikus, élhető, keresztény várost hoztunk létre és működtetünk, mely a környék gazdasági, kereskedelmi, kulturális és egészségügyi központja. A mi városunk Tiszaszederkény, Leninváros és Tiszaújváros néven is sikeres tudott lenni.
Milyen Tiszaújvárosinak lenni? Mindenkinek mást jelent: szülőváros, otthon, munkahely, sporthelyszín, fürdőváros...
Az elmúlt fél évszázadban több generáció is felnőtt városunkban. Sok helyről jöttünk, mára közös otthonunk lett Tiszaújváros.
2016-ban méltó módon, több mint 700 kulturális, sport és szórakoztató programmal megünnepeltük a várossá nyilvánítás kerek évfordulóját. De nincs megállás, megújulunk és új lendületet veszünk a következő 50 esztendőre.
Elért eredményeink töltsenek el mindannyiunkat büszkeséggel, erősítsen meg bennünket, hogy jó úton járunk! Dolgozzunk a jövőben is úgy, hogy utódaink is azt mondhassák: Tiszaújvárosban élni jó!
Kedves Vendégeink!
Városunk a nyugalom és a béke szigete, vendégszerető emberek otthona. Nemcsak a Gyógy- és Strandfürdő, valamint a Sportcentrum kiváló szolgáltatásai miatt vált ismertté és egyedivé településünk: a Triatlon Nagyhét utánozhatatlan hangulata, a hagyományos gasztronómiai programunk a Halászléfőző Fesztivál, a pezsgő kulturális és sportélet fiatalossá tesz és állandó lendületben tart minden korosztályt.
Kedvező földrajzi elhelyezkedésünknek köszönhetően vendégeink megcsodálhatják a Tisza varázslatos attrakcióját, a „tiszavirágzást”és élvezhetik a folyópart határtalan nyugalmát vagy a vízi sportok és a vadászat izgalmait.
Tapasztalja meg Ön is Tiszaújváros páratlan atmoszféráját!
Látogasson el hozzánk, legyen a vendégünk!
Érezze magát otthon nálunk!
Dr. Fülöp György
polgármester